- Közéleti vázlatok I. -

Olt(ogat)ás

–az állammal szembeni közbizalmatlanságról

Vajon hová vezet az, ha hatalmi és „információs monopóliumával” visszaél a monopólium birtokosa? Vajon valóban foglalkozik-e ma valaki, akár a kormány, akár az állam, akár bármelyik szakmai szervezet a stratégiai jellegű kérdések és veszélyek kommunikációjával? Úgy tűnik, hogy az az össznépi disputa, ami a H1N1 ellen kifejlesztett védőoltás kapcsán az elmúlt egy hónapban kialakult az országban, nem mást bizonyít, minthogy nincsen a korábban megfelelő (vagy legalábbis nem ilyen radikalitással megkérdőjelezett) autoritással bíró országos állami vagy politikai szervezeteknek tudatos, nemzetstratégiai jellegű kommunikációs akcióterve. De ami ennél is súlyosabb tanulsága ennek az időszaknak: nemcsak akcióterv nincs, hanem olyan „hiteles hely” sem, amely kellő autoritással rendelkezne ahhoz, hogy az általa közvetített üzenetet befogadói oldalon anélkül szemlélnék, hogy ne kérdőjeleznék meg az üzenet ill. annak forrásának hitelességét, valamint az üzenet mögött rejlő szándékokat.

Véleményem szerint ugyanúgy állami feladat lenne (hiszen az ország stabil működésének egyik előfeltétele ez) helyreállítani a köz bizalmát egyes kiemelt, nem politikai szervezetekkel szemben (a továbbiakban őket „hiteles helyeknek” fogom nevezni), mint a közoktatás vagy a közlekedés megszervezése. Ennek egészen egyszerű okát tudom megjelölni: annak ellenére, hogy számtalan, egymással feleselő médium létezik és e széles spektrumú piacon csak egy újabb szereplőként tűnik fel (és tünteti fel magát) az állam, mégis ő bír azokkal az eszközökkel, amelyekkel szükség esetén fölébe tud kerekedni a hangját elnyomó összes többi médiumnak. Igen, úgy gondolom, hogy vannak olyan esetek, amikor félre kell tenni a liberalizmus államelméletét és le kell számolni a „tehetetlen államban” rejlő lényegi csapdával és az autoritásra támaszkodva kell cselekedni.

 Az állam politikai és világnézeti kérdésekben lehet semleges (ahogyan a neves liberális szerző, Kis János is helyesen állapítja meg Az állam semlegessége című nélkülözhetetlen művében), de az állam integritását veszélyeztető stratégiai kérdésekben, mint például az orosz-ukrán gázvita, a Magyarországot jelenleg sújtó demográfiai válság avagy a H1N1 elleni védekezés határozott és nem megkérdőjelezhető módon kell egyik vagy másik megoldás mellett elköteleződnie. Ez egy egészen egyszerű alapmegfontolásból fakad: az állam feladata az állam működtetésén kívül az állam mint olyan fenntartása is. Egy kérdés pedig éppen attól stratégiai, hogy abban az esetben, ha nem találnak záros határidőn belül választ rá, alapjaiban képes megrengetni az állam működését és így veszélybe sodorni az államot alkotó állampolgárok biztonságát. Ha az állam nem reagál az alapjait fenyegető veszélyekre, ha nem rendelkezik átfogó elképzeléssel arra vonatkozóan, hogy (a.) mi számít stratégiai veszélynek, (b.) mi a stratégiai veszély elkerülésének megfelelő útja valamint, hogy (c.) mi a megfelelő módja annak, hogy létező autoritásukra támaszkodva az államalkotó polgárok felé közvetíteni tudják a veszély megismeréséhez és elhárításához szükséges információkat, akkor felelőtlen  sőt, önfelszámoló államról kell beszélnünk.

 De mi van akkor, ha az állam szükséges autoritása meggyengült? Akkor az államnak elsődlegesen megoldandó feladattá kell tennie önmaga számára az állampolgári bizalom visszaszerzését. Látnunk kell, hogy ez nem pusztán politikai kérdés, bár sikeres végigvitele érdekében a mindenkori hatalom birtokosainak a politikához kell fordulnia: ez abban a pillanatban ugyanis alkotmányos (vagy még inkább, az államelméletet gyakorlati oldalról érintő) kérdéssé válik, hogy alkalmas az államba mint szervezett együttélési formába fektetett eredeti bizalmunk abszolút megkérdőjelezésére és ilyen értelemben ez is stratégiai kérdéssé fajul.

A védőoltás ellen tanúsított passzív rezisztenciát a „hiteles helyekkel” szembeni közbizalmatlanság okozza. Az oltás ellenzőinek legerősebb érveinek összegyűjtése után látszódni fog, hogy a legtöbb vagy a rosszul irányított kommunikáció keltette bizonytalanságból, vagy pedig a már eleve meglévő, az állam autoritásában kételkedő hangulatból fakad. Az ellenérvek a következő, fő pontokban összegezhetőek: (1.) a védőoltás pusztán egészségügyi jellemzőire vonatkozó érvek szerint annak hatékonysága, összetétele, esetleges mellékhatásainak súlyossága nem tisztázott, (2.) a védőoltás forgalmazása körüli ügyek alkalmasak arra, hogy megkérdőjelezzék a védőoltás egészségügyi hitelességét, amennyiben annak szervezett és minél nagyobb mértékű beadatása mögött nem a járvány megfékezése, hanem a gyártó és forgalmazó üzleti érdekeinek érvényesítése áll. Mindezeken kívül sokan érvelnek úgy, hogy (3.) éppen a kommunikációban tapasztalható anarchia igazolja azt, hogy a beoltatás egyrészről nem fontos (hiszen ha az lenne, egység mutatkozna fontosságának megítélésében), másrészről (4.) a szakma sem állt ki egységesen a vakcina mellett. Egy ennél sokkal mélyebb érv viszont nem az adott eset kommunikációjából, hanem az állam tevékenységére vonatkozó általánosan negatív megítéléséből fakad, hiszen sokan azon az alapon utasítják el a védőoltást, hogy (5.) amit az állam propagál, az eleve nem lehet hiteles, tudniillik az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az állam nem az állampolgárokért, hanem önmagáért van és minden tettét az mozgatja, hogy az állami szervezetek túlhatalmát minél nagyobbra duzzassza – ráadásul az állampolgárok kárára.

 Ez utóbbi ellenérv az összeesküvés-elméletek kapcsán megfigyelhető mély bizalmatlanság meglétét jelzi, amely átfordítását még a legvirtuózabb kommunikációs gárda sem tudja máról holnapra elvégezni. Pedig a közbizalmatlanság, ha túllép a kritikus ponton, magát az állam működését fogja lehetetlenné tenni. Ha az adófizetők száma egy kritikus mennyiség alá esik, a közfeladatok ellátásának feltételei kerülnek veszélybe – márpedig az adózás is a bizalom kérdésével függ össze. Ugyanígy, ha a lakosság nem hiszi el azt, amit az állam prominens vezetői állítanak, mondjuk nem egy közpolitikai, hanem egy stratégiai jelentőségű kérdésben és minden kijelentésüket a politikai szemforgatás kategóriája alá sorolják be, akkor megszűnik az államot tartó, bizalmon alapuló vázrendszer és ellehetetlenedik a hosszú távú színvonalas működtetés.

 Annak ellenére, hogy a jelenkorban rendkívül összetett az egyes autoritásokkal szembeni ellenállás és egyáltalában véve, bármilyen magunk fölötti autoritás elfogadásának kérdése, akár a filozófiában, akár a kultúrában tapasztalható értékrelativizmus jelenségére gondolunk (amelynek középtávú antropológiai hatásait ehelyütt nem vizsgálhatjuk meg), jelen esetben olyan konkrét politikai események is hatalmas mértékben hozzájárultak a közbizalmatlanság kialakulásához, mint az őszödi beszéd, a rendőrség tekintélyének politikai úton való instabilizálása, vagy az állam teljes közönye a társadalmi béke feltételeit megtépázó szélsőséges gazdasági és politikai jelenségekkel szemben.